Lorelei
Lorelei
Nem fuldoklók éje ez:
Telihold, lágy tükrön át
A folyó sötét lemez,
Víz-álcái, kék párák
Vetnek hálót,bár alszik
A halásznép; képmását
Löki a tornyos, masszív
Kastély az üvegcsendbe.
Mégis, árnyak áradnak,
Föl, felém, szétrezzentve
A csend-színt. A nadírról
Jönnek, kéz-láb-kölöncök,
Márványfürtként súlyosul
Hajuk. Valónknál teltebb,
Tisztább világról dalol
Mind. Dalotok, nővérek,
Túl nagy terhekkel dobog
Vájt fülünknek: rendezett,
Mértékkel jól kormányzott
Országunkban. Így létünk
Harmóniáját hangotok
Bőszen dúlva, örvénylő
Ostromot kezd. Rémálmok
Nyeregtetőin ültök,
Biztos révet kínáltok;
Nappalotok hibbantság
Szélén, magas ablakok
Párkányán zeng. Szörnyűség
Az ilyen dal; őrjítőbb
Az ilyen csönd. Szíve-jég
Hívástok táján: örök
Nagy mélyek részegsége.
Folyó, látlak! Bűvköröd
Mély ezüst áramlata
Nagy istennők békéje.
Kövem, kövem, le, oda.
1958
[Tandori Dezső fordítása]
